Érdekességek a negyedikes földrajzkönyvben

Vagyis az Alpokalja új neve?

Érdekes ismerettel lett gazdagabb egyik kolléganőnk a kislánya negyedikes földrajzkönyve által.

Nyugat-magyarországi-peremvidék.

Mesélt nekünk az esetről, és hősiesen megvallotta, hogy ő bizony erről még nem is hallott. Nála (és többünknél is) a földrajzkönyvében még Alpokaljaként szerepelt az ország ezen nyugati csücske.

Nos, kiderült, hogy nem teljesen. Most már létezik egy új név is: a Nyugat-magyarországi-peremvidék, amely az Alpokalján túl további három nyugati tájegységet (név szerint: a Sopron-Vasi-síkság, a Kemeneshát és a Zalai-dombság) is magában foglal.

Nyugat-magyarországi-peremvidék
Nyugat-magyarországi-peremvidék

Most már ezt is tudjuk. 🙂

Na de nem is ez lett volna a cikk lényege, csak ennek apropójaként merült fel.

Beleolvasva kicsit a tankönyvbe érdekes tapasztalat, hogy

– alapvetően unalmas

– száraz a szövegezése

– nem annyira egy 9-10 éves gyermek szókincsével  íródott.

A stílusa inkább helyén való lenne egy lexikonban vagy egy értekezésben, de a célkorosztály számára nehéz, nehezen érthető, nem megfelelő.

Nem lehet túlhangsúlyozni, hogy

– egy gyerek nem ugyanazzal a szókinccsel rendelkezik, mint mi felnőttek

– a tananyag nem szakembereknek vagy felnőtteknek íródott, hanem kisgyerekeknek, ezért egyszerűen nem odaillő a bonyolultabb, már-már irodalmi választékosságú nyelvezet. Ez az adott helyen csak megnehezíti a lényeg megértését.

– ehelyett az adott korosztály számára érhetőnek és érdekesnek kell lennie.

Valahányszor beleolvasok egy tankönyvbe, amely gyerekek számára íródott, úgy  érzem,  hogy az írója valami, számomra érthetetlen módon, mintha nem a gyerekeknek írta volna, hanem más felnőtteknek vagy épp a szakmabelieknek fitogtatná szakmai tudását.

Ezek a tankönyvek nem más felnőttek számára íródtak. Nem a szülő és még csak nem is a tanár számára készült. Hanem gyermekeknek. A cél, hogy a gyermek tanuljon belőle önállóan, nem pedig az, hogy a szülő vagy a tanár megértse majd elmagyarázza neki.

Ez pluszmunka mind a szülőnek, mind pedig a tanárnak.

Kolléganőnk mesélte, hogy nem egyszer úgy tanul a kislányával, hogy „magyarról fordít magyarra”. Azaz szinte minden mondatot el kell mondania neki az ő nyelvén, a gyermek nyelvén.

Nem lenne egyszerűbb mindenkinek, ha ezek a könyvek alapvetően így íródnának?

Vajon hány kötet fogyna el abból a mesekönyvből, amelyet ilyen nyelven írtak?

Vajon hány szülő venné meg ezeket a tankönyveket, ha nem lenne kötelező?

És vajon hány tankönyvszerző beszélgetett valaha is azokkal a gyerekekkel, akik számára tankönyvet ír?

Ha a gyermeked nem szeret tanulni, nagy az esélye, hogy valójában semmi baj sincs vele, sem a képességeivel.

Elképzelhető, hogy azzal a tankönyvvel van baj, amiből tanul(ni próbál).

„A tankönyv is könyv legyen: érdekes és tanulságos szövegeket közlő, olvasásra szánt könyv.” (Takács Etel, magyar pedagógus)

Mi a megoldás?

Sajnos, nem feltétlen tudjuk lecserélni az iskolákban előírt tankönyveket.

De segíthetünk neki azzal, hogy egyszerűsítjük számára az anyagot és érdekessé tesszük, képekkel, videókkal vagy akár történetekkel, feladatokkal. Esetleg megvásárlunk vagy kikölcsönzünk a helyi könyvtárból olyan anyagokat, amelyek sokkal  érthetőbben dolgozzák fel ugyanazokat a témákat.

Ha pedig nem marad más, fordítunk neki „magyarról magyarra”.

Barátsággal,
az Alkalmazott Oktatástan
munkatársai

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.