Én még hiszek a mesékben. Meghívlak Téged itt és most egy nagy kalandra: megálmodjuk a jövő iskoláját. Velem tartasz?
Kezdjük a túrát a tanárokkal! Az álomiskolában a tanárok szeretik a munkájukat. Nagyon jól kommunikálnak, mindig meghallgatják a gyerekeket, megértik őket, és segítenek, segítenek, segítenek nekik. Rettentő türelmük van, nagyon jól felkészültek a szakmájukból, és pontosan tudják, mi az ő munkájuk eredménye. Az alapján kapják a fizetést, hogy mennyi sikeres dolgozat születik havonta a diákjaik által, és hogy hány pontot kapnak a diákoktól és a szülőktől a havi kiértékeléskor.
A tanártól az álomiskolában elvárás, hogy „eladja” tantárgyát a tanulóknak; azaz el kell érnie, hogy felkeltse az érdeklődést szaktárgya iránt, megértesse annak célját, az életben való felhasználási lehetőségeit. Mert ugye, nem várhatja el tanulóitól, hogy teljes erőbedobással tanuljanak valamit, amiről azt sem tudják, hogy mire való, mire tudják majd használni. Ő maga bizonyos tárgya használhatóságában, csak értelmes dolgot akar megtanítani, és ő maga is lelkesedik a téma iránt.
Az álomiskolában a tanár felvállalja a felelősséget minden diákjáért, és bármit is kell bevetnie a cél érdekében, megtanítja neki a tárgyát. Ha kell, visszamegy velük az alapokhoz, és azt tökéletesíti náluk, ha kell gyakoroltat még velük, ha kell plusz anyagok tanulmányozását írja elő nekik…. Egy biztos, nem adja fel.
Természetesen az is hozzátartozik álomiskolánkhoz, hogy szép az épület, barátságosak a tantermek. Van nagy udvar, jó állapotú játszótér, sportolásra, mozgásra elegendő és megfelelő terep. Gyermekbarát a környezet.
A testnevelés órán, illetve a készségtárgyak esetében a tanár mindenkit a saját szintjén dolgoztat. Nem az számít, hol tart most a tanuló, hanem hogy mennyit fejlődik. (A kisbabáknak sem adunk egyest, ha nem 8, hanem csak 15 hónapos korukra tanulnak meg járni. Nemde?)
Az álomiskolában nem ráerőltetik a tanulókra az olvasást, hanem megszerettetik velük azt. Nem rájuk tukmálják a versek, regények mondanivalóját, hanem megbeszélik velük azt. Ajánlanak könyveket, de nem kötelezik őket egyes könyvek elolvasására. Az irodalomtanár egyszerűen megmutatja a gyerekeknek, hogy mi minden közül választhatnak, hogy milyen jellegű irodalmi művek vannak.
Irodalomórákon mindenki beszámolna arról a könyvről, amit ő olvasott és tetszett neki. A gyerekek ajánlanának egymásnak könyveket. A tanár lelkesen mesélne különböző irodalmi művekről az órán, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését. Tudja, Kedves Olvasó, ahogy ezt az iskolán kívül is tesszük, mindenki nagy-nagy sikerrel. No persze, és a mai, gyakran a gyerekhez sokkal közelebb álló újdonságok sem maradnának le a kínálatból. Az irodalomtanár a 21. században él, és ő maga is olvas. A filmekről sem feledkezne meg a tanár csak azért, mert a régi korokban még nem léteztek. Ugyanolyan csodálatos művészeti alkotások, mint a könyvek!
Énekóra, nézzük csak: eléri a tanár, hogy szeretik a tanulók. Tudja, hogy a zene művészet. A művészet pedig kommunikáció. Vagy megérint Téged, vagy nem. Ezt nem lehet ráerőltetni senkire sem. Nem lehet azt mondani, hogy márpedig ez jó zene, neked ezt szeretned kell. Az az énektanár felelőssége, hogy minél többet mutasson meg a zene világából, hogy megértést adjon a zenéhez, és az álomiskolában a tanár ezt tudja.
Az álomiskola megtanít mindenkit gépírni, számítógépet kezelni, internetet használni, autót vezetni, valamint további olyan a 21. századi boldoguláshoz szükséges, „életszagú” ismeretre, mint például pénzügyek, banki ügyintézés, vállalkozásindítás, adózás, sütés-főzés, növénytermesztés, állattartás stb. Nem felesleges tények hatalmas mennyiségét és adathalmaz-hegyeket tanít ez az iskola. Használható adatokat tanulnak a diákok, mindig megértik, hogy mit miért tanulnak, és mire tudnak használni. Majd ténylegesen megtanulják az adatokat használni is. Mindig van idő a gyakorlásra, gyakorlásra, gyakorlásra…
Az álomiskolában a tanítás során kiviszik a gyerekeket az életbe: ha gyümölcsökről tanulnak, piacra mennek, ha matek órán mérést oktatnak nekik, fogják a mérőeszközöket a tanárral, és igaziból mérnek, ha fákról tanulnak, kimennek egy parkba vagy egy erdőbe és így tovább.
Jujjj, borsózik a hátam! Te is valami ilyesmiről álmodozol? Lehet, hogy tényleg másképp kéne ennek lennie?
Álmodozzunk együtt! Várom írásodat az általad, vagy gyermeked által megálmodott iskoláról! Hisz tudod, MINDEN ezen a világon egy álommal kezdődött.
Gaján Éva, elnök
Alkalmazott Oktatástan