„Tanár voltam Nigériában. 41 tanuló volt az osztályomban. A legtöbb tanulónak nem volt cipője, ruhája és élelme. Semmi, de semmi. Viszont tanulni akartak. Minden nap eljöttek, hogy tanuljanak.
Amikor mondtam a kollégáimnak, hogy Amerikában fogok tanítani, azt mondták: Ne tedd. A tanulók ott nem akarnak tanulni. Végig ordítani fognak az órák alatt.
Bizonyos értelemben igazuk volt. Amerikában az osztályaim nagyon sokban különböztek a nigériai osztályaimtól. Kevesebb tanuló volt, és több pénz, de nem volt meg ugyanaz a vágy a tanulás iránt. Meg kellett tanulnom felkelteni az érdeklődésüket.
És arra jöttem rá, hogy egyedüli módja ennek, ha én magam mutatom ezt meg. Megpróbálok úgy tanítani minden gyereket, mintha a sajátom lenne. Ha látják, hogy megpróbálok mindent megtenni minden egyes nap, ők is nagyobb erőfeszítést tesznek.”
Forrás: Humans of New York
Számomra ez arról szól, amit saját magam is megfigyeltem a magyar iskolákban is. Mit is? Hogy bizony, nem az interaktív táblán, a pénzen, és hasonló dolgokon múlik a tanítás sikeressége. Vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. Mire gondolok pontosan? Hát már megint nem másra, mint a PEDAGÓGUS HOZZÁÁLLÁSÁRA.
Mélységesen egyetértek a fent megszólaló nigériai tanárnővel. Ha te úgy tanítod minden egyes diákodat, mintha a sajátod lenne, ha Te megteszel mindent, minden egyes nap, a diákjaid is nagyobb erőfeszítést tesznek.
Kedves Pedagógus kolléga! Mutass jó példát!
Szeretettel:
Gaján Éva, elnök
Alkalmazott Oktatástan