Miért kötelező egy olvasmány? Egy néhány éve tanító magyartanár nézőpontja
Iskolai tanulmányaink egyik mumusa a kötelező olvasmány, ami diákok ezreit kísérti olvasni tudásuktól egészen az érettségiig. A Z generáció1 tagjai nem szeretnek olvasni, és ezt sokan az iskola számlájára írják. Mégis mivel van a baj? A kötelezővel vagy az olvasmánnyal? Összefügg a kettő?
Valljuk be, amint meghalljuk azt a szót, hogy kötelező, rögtön görcsbe rándul a gyomrunk. Még nem is tudjuk, mi a feladat, de már utáljuk, és kézzel-lábbal tiltakozunk ellene. De vajon megtennénk-e, ha nem „erőltetnék ránk”? Szerintem mindannyian ugyanazt válaszolnánk: nem. Miért nem dönthet a gyerek maga, mit szeretne olvasni? Vagy mindegy mit olvas, csak olvasson? Az iskolának nem kizárólagosan ez a célja.
A könyvesboltok polcai roskadásig vannak telve gyermek- és ifjúsági regényekkel, mi mégis Mórát, Molnárt, Gárdonyit, Jókait és Móriczot erőltetjük, csak hogy az általános iskolai tananyagból válogassak. Szenvednek velük, és egy életre elvesszük a kedvüket az olvasástól. Szörnyű emberek ezek a magyartanárok, igaz?
Én azonban már értem, miért a „nagyokat” olvastatjuk velük, csak a módszerrel nem értek egyet.
Korosztályokra lebontva van megadva, mikor mit kell olvasnia a diáknak. A tananyag része az író élete és pályája, így logikus, hogy egy nagy művével foglalkozunk részletesebben. Ez jelenthet novellát, de sokszor bizony nagy volumenű regényeket is. Mi, magyartanárok nem azért tanítjuk őket, hogy fájdalmat okozzunk a tanulóknak, hanem azért, hogy megismerkedjenek az írók, költők érzéseivel, gondolataival, eszméivel, társadalmi és magánéleti problémáikkal. Műveik elmélkedésre kellene, hogy ösztönözzék őket, nem pedig kényszerűségre.
De akkor mégis mi a baj?
Hogy nem életkori sajátosságnak megfelelő műveket olvastatunk velük.
Azt gondolom, 10 évesen nem a Kincskereső kisködmöntől lesz olvasottabb a gyermek, vagy 12 évesen a 600 oldalas Egri csillagoktól. Egyik sem nekik szól, és attól, hogy szerepel bennük gyerek, még nem lesz gyermek- vagy ifjúsági regény belőlük. Móricz Zsigmond sem gyermekregénynek szánta A légy jó mindhalálig c. művét, mégis az lett belőle, és vannak iskolák, ahol a nyolcadikosok még mindig azt olvassák. Egyik szereplővel sem tudnak azonosulni, ami segítene nekik megkedveltetni ezeket a történeteket. Hosszú, unalmas, felejthető alkotásnak tartják őket, mert egész egyszerűen nem értik, miről szól a könyv. Hibáztathatók ezért? Persze, hogy nem.
Azért van némi szabadságunk ezen a téren, és magunk is belátjuk, ami régen is döcögősen ment, annak ma már esélye sincs. Változtatunk rajtuk, bár nem olyan ütemben, ahogy szerintem kellene. Kiveszünk, hozzáadunk, de a lényeg megmaradt: igenis olvasson a gyerek, mert kell, hogy a szókincse fejlődjön, hogy megismerje (és később talán használja) azokat a kifejezéseket, amiket a korábbi generáció még értett, a mai fiatalság azonban nem. Hogy következtetéseket, tanulságokat vonjon le egy-egy műről, hogy lássa az összefüggéseket, miért pont akkor született meg a regény, amikor.
Hogyan lehetne levenni mégis a bilincset a gyerekről, hogy mégse érezze kötelezőnek ezeket az olvasmányokat? Mivel lehetne elérni, hogy ne utálja meg az olvasást, a tantárgyat vagy magát a tanárt?
Ajánljunk fel nekik több opciót, amiből aztán ők választhatnak. Legyen minden korosztályban két olvasmány, vázoljuk fel a történet lényegét, és hagyjuk, hogy ők döntsenek. Természetesen demokráciai alapon, így ha a többségnek az egyik tetszik, azt olvassa mindenki. Úgysincs olyan, hogy mindenkinek jó legyen.
B. Mónika
magyartanár
1Z generáció: A 2000 után született generáció
Amennyiben olyan lehetőséget keresel, ahol célirányosan növelheted a szókincset (alapok, nyelvtan és matematika), használd a TUDÁSKULCS munkafüzeteket!
