„Mindenki egy zseni. De, ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az egész életét, hogy hülye.” (Albert Einstein)
Kedves Pedagógus!
Én úgy gondolom, hogy ez az idézet nagyon mély tartalmat rejt magában. Miért?
Mert bizony-bizony, ugyanezt a hibát igencsak hajlamosak vagyunk mi pedagógusok és a szülők elkövetni a gyermekekkel kapcsolatban. A felnőttek kitalálják, hogy szerintük mi mindenben és hogyan kellene a gyerekeknek teljesíteniük, majd eszerint értékeljük őket.
Ez borzasztó nagy hiba, és közben borzasztó sok leértékelést is ad a gyermek számára!!!
A legutóbbi példámat hadd meséljem el. Unokahúgom, Réka harmadik osztályos volt az általános iskolában. Amit tudni kell őróla, hogy rendkívül ügyes mozgású, tehetséges kislány. Pici kora óta stabilan úszik, kerékpározik, járt ugrókötéledzésekre, és anyukájával, aki aerobic edző is, fitness órákra.
Tavaly elkezdett táncolni egy híres néptánc együttes gyermekcsoportjában, és kiderült, hogy olyan őstehetség ez a kislány, hogy elképesztő!!! Az, hogy nagyon gyorsan és tökéletesen elsajátítja az újabbnál újabb tánclépéseket, koreográfiákat, az még mind semmi, de annyira tökéletesen érzi az egyes táncok stílusát, hogy azt tanítani nem is lehet. És emellett imádja, élvezi minden egyes percét! Nagyon büszke is rá az egész család.
Amikor júniusban megkapták a bizonyítványt, megtudtam, hogy egy négyese lett, az összes többi tantárgyból ötöst kapott. Boldog voltam: milyen gyönyörű bizonyítvány!!!
De amikor megtudtam, hogy azt az egy négyest testnevelésből kapta, ez a kislány, akinek átlagon felüli a mozgása, aki pici kora óta rendszeresen sportol, aki a tavalyi tanévben is minimum heti 2×2 órát önként és dalolva néptánc próbákra valamint fellépésekre járt az iskolai órák mellett, dühös lettem!
Milyen tanár az ilyen, aki ilyen formán leértékel egy ennyire tehetséges tanulót? Négyest, pont ő? Megkérdeztem, hogy lehet ez.
A válasz a következő volt: nem megy jól a kislabda-dobás.
Hogy micsoda?? Ezt nem hiszem el!!
De bizony, ez történt, ez egy igaz történet 2013-ból, és nem hiszem, hogy nagyon egyedi lenne.
Mi is történt Rékával? Hát hasonló dolog, mint a fent említett hallal, akit az alapján ítélnek meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz. A végeredmény pedig: kicsit már kevésbé érezte magát ügyesnek a mozgás témájában.
Kedves Pedagógus! Kérlek, ne tedd ezt tanítványaiddal!
Erősítsd bennük azt, amiben jók!!! Azt viszont nyugtázd alaposan, értékeld nagyra! Dicsérd meg nagyon azért, amiben ügyes, amiben kiemelkedő, mindegy mi az!
Ha egy srác nagyon ügyesen barkácsol, tudja meg az egész iskola! Kiemelt dicséretet kell adni neki azonnal! Szétkürtölni országnak-világnak, hogy micsoda arany keze van! Miért csak azt kürtöljük szét ugyanerről a fiúról, hogy botrányos a helyesírása? Miért azon szenvedtetjük, kínozzuk egyfolytában, hogy váljon jobb helyesíróvá! Miért fára mászatni akarjuk azt a halat egyfolytában, ahelyett, hogy a már amúgy is briliáns úszási képességét fejlesztenénk még magasabb szintűre?
Egyébként, őszintén, Kedves Pedagógus! Ha ez a srác egy sikeres szakember lesz, például egy kiváló bútorasztalos, mi baja lesz, ha helytelenül ír egy-két szót, amikor néha írnia kell??? Emiatt kéne hülyének éreznie magát?
Vannak hasonló negatív tapasztalataid? Írd meg! Vagy éppen az ellenkezőjére van egy pozitív példád? Oszd meg velünk azt is!
Szeretettel,
Gaján Éva, elnök
Alkalmazott Oktatástan
