Részt vettem egy felnőtteknek szóló informatikai képzésen nem túl régen, és érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Izgalmas volt felvenni azt a nézőpontot, hogy milyen lehet gyereknek/diáknak lenni a mai oktatási rendszerben. Nem volt éppen felemelő – attól függetlenül – hogy elég jól tudok tanulni és elég tudatos vagyok a felmerülő tanulási problémákat illetően.
Az első szembeötlő dolog az az embertelen méretű tananyag volt. Olyan kevés idő állt rendelkezésünkre, hogy gyakorlatilag esélytelen lett volna normális módon az egészen végigmenni, és azt rendesen elsajátítani. Ahhoz, hogy megfelelő minőségű legyen ez a képzés, kb. háromszor, de akár ötször ennyi idő kellett volna. Ráadásul, mivel ez egy gyakorlati tanfolyam, így eléggé gyakorlatorientált volt, tehát nem lett teletűzdelve felesleges információkkal.
A fentiből adódik, hogy nincs lehetőség igazi feldolgozásra. Ahogyan nincs lehetőség nagyon kérdések feltevésére sem.
Szintén a fentiekből következik, hogy így nem lehet igazi tudást, igazi eredményt elérni. Ha háromszor ennyi idő állna rendelkezésre, nagy eséllyel, akik végeznek a tanfolyamon, valódi szaktudással rendelkeznének, nem csak egy felszínes, ismerkedős valamin vettek volna részt.
A következő dolog a szakszavak túlzott használata volt. Sosem értettem, hogy miért gondolja azt egy oktató, hogy azok az emberek, akik azért vannak ott, mert szeretnének megismerkedni az adott tárggyal kezdőként, már ismerik a tárgy szakszavait.
Fura dolog számomra, hogy miért dobálózunk ilyen kifejezésekkel már az első óra legelején úgy, hogy azok nincsenek meghatározva. Természetes dolog, hogy egy tárgy során megismerkedünk a szakszavakkal, ez fontos és kihagyhatatlan. Ellenben miért vesszük úgy, hogy azok a tanulók, akik esélyesen még nem tanultak semmit arról a dologról, értik ezeket? Nem, nem értik, azért vannak ott, hogy többek között ezt is megtanulják. Ellenben, ha a szakismeret átadását ismeretlen idegen szavakkal fűszerezzük, akkor a diákok nem fogják megérteni azt. És persze a lelkiismeretes tanulók kérdeznek, de idő híján erre sincs igazán lehetőség.
A következő nem éppen optimális dolog, hogy egy olyan gyakorlati képzésnél, ahol az ismeretek egymásra épülnek, nincs elegendő idő a tevékenységek begyakorlására. Ez hogyan lehetséges? Hogy várjuk el, hogy jól csináljuk a 3. lépést, amikor még arra sem volt lehetőség, hogy jól menjen az 1-es? Hogyan tudna egy szakács jó pörköltet készíteni, amikor már a hagymapirítással is nehézsége van, mivel nem tudta kellően begyakorolni?
Mivel tudtam, hogy milyen hosszú a tanfolyam, sejtettem, hogy mekkora a tananyag, én magam nem is számítottam másra, minthogy kicsit belelátok, szerzek egy kis tapasztalatot, és lesz egy kis alapom. Számomra nem volt teljesen új a terület. Viszont aki teljesen ismeretlenül lát neki (a tanfolyamnak nem volt szakmai előfeltétele), és ettől a képzéstől várja a tudást, az erősen mellétrafált. És az sem lenne meglepő, ha ezek után egy diák azt gondolja, hogy neki ehhez nincs tehetsége vagy ügyetlen, esetleg fel is adja, hogy megtanulja. Holott ez valószínűleg nincs így, csak kapott egy rossz képzést!
Menjünk tovább.
Mi lett volna, ha nekem ebből tényleges vizsgát kell tennem? Ha ez egy iskolában lenne, ahol ezen a vizsgán vagy ezen a szaktudáson múlik a jövőm?
Elképesztően feszült lennék, hogy este még tanulhatok, gyakorolhatok… És másnap feltartóztathatatlanul megyünk tovább a tananyaggal, és újra délutánig iskola, majd este gyakorlás, tanulás. Esetleg harmadik nap egy dolgozat abból, amit az előző napokban vettünk…
Az első nap végére (kb. 9-17 között volt a képzés) hasogatott a fejem. Nem csoda hát, hogy a gyerekek, diákok könnyen betegek lesznek, kiborulnak, a tinik pedig feszültek és nehéz velük. Annyi az új információ, olyan sietős tempó. Az embernek alig van sikerélménye abból, amit tanul.
Ráadásul ezen múlik a jövője…
Ezzel én és kollégáim NEM TUDUNK EGYETÉRTENI!
Kapj haladó és modern eszközöket ahhoz, hogy hatékonyabb órákat tudj tartani!
Végezd el a „Haladó korrepetitori eszközök” tanfolyamunkat!
Szeretettel,
Alkalmazott Oktatástan
Egyetértek. Nem csak a sok anyag nehezíti, hanem aszociális hátrányok, amivel a gyerekek küszködnek.
Ez igaz 🙁