A tanévkezdés óta eltelt némi idő. Ezalatt nyilvánvalóvá vált az osztálytanítók és a szaktanárok számára is az a tapasztalat, hogy a régi szokások, a jól bevált gyakorlatok „megfakultak”, nem működnek elég hatékonyan, nincs motiváló erejük.
Érdemes elgondolkodni azon, melyek azok a területek osztályunkban, ahol újításokat vagyunk kénytelenek bevezetni.
Rendre minden évfolyamon jelentkeznek ugyanazok a problémák: a gyerekek nem készítették el a házi feladatot, nem tanulták meg a memoritert, nem gyűjtöttek anyagot, nem szerezték be a szükséges kellékeket.
Valójában soha nem lehet az egész osztályt egy kalap alá venni, hiszen vannak olyan tanulóink, akiknek mindig mindenük rendben van. Ők kevesen vannak, nem okoznak számunkra problémát. Van viszont a nagy többség, akik „elfelejtik”, „nem érnek rá”, „nem találják”, „anyukájuk nem tette be”, „nem volt otthon náluk olyan” vagy „későn értek haza”. Utóbbi esetek okozzák a fejtörést.
A pedagógusok többségének legkézenfekvőbb megoldás büntetéssel sújtani a hiányosságok elkövetőit. De tegyük szívünkre a kezünket: hány esetben oldotta meg a problémát a fekete pont, vagy a büntetésből beírt 1-es, netán a dupla adag büntető jellegű feladat?
Változott-e tartósan a helyzet? Megoldódott-e a probléma?
Talán nem tévedünk, ha kimondjuk, hogy NEM.
Ki ne találkozott volna gyakorlatában a tantárgyát utáló, iskolába járni sem szerető gyerekkel? Hogyan fajulhatott idáig a helyzet? Nézzük sorban!
Ha nincs kész a matek lecke, fekete pontot kap a kisgyerek.→ Rögtön másképp néz a tanító nénire, már nem leszünk olyan szimpatikusak.
Ettől elmegy a kedve a leckeírástól. →Megcsinálja, de már nem szívesen áll neki az előzetes, rossz tapasztalat miatt. Úgyis mondhatjuk: csak kötelességből készíti el legközelebb a házi feladatot.
Később: a matek órára sem szívesen megy be. Végül: a matek miatt már iskolába sem szeret járni…
Gondoljuk csak végig! Elkezdhetnénk bármely tantárggyal a sort.
Egy felnőtt a döntései 80 százalékát érzelmi alapon hozza meg. És egy kisgyerek?
Lesz-e kedve leckét csinálni, ceruzát hegyezni, gyűjtőmunkát végezni, ha rosszul érzi magát ezekben a helyzetekben?
Ha azt szeretnénk, hogy érdeklődéstől tágra nyílt, ragyogó szempárok szegeződjenek ránk a padokból, s lázas tenni akarás lelkesítse kis tanítványainkat, akkor kell, hogy legyen a tarsolyunkban néhány trükk, amivel ezt el tudjuk érni.
Az első fontos lépés, amit meg kell tennünk: büntetés helyett inkább jutalmazzunk!
Próbáljunk a nevelés-oktatás folyamatában olyan praktikákat alkalmazni, amik lehetőséget teremtenek a gyerekeknek arra, hogy saját hibájukból tanuljanak, a problémáikat felismerjék, s akarják is megoldani azokat!
Törekedjünk arra, hogy örömforrás legyen az iskolába járás, s ne kötelező nyűg!
A hétköznapi gyakorlatban mindig vannak olyan helyzetek, amikor megakad a munka, hiányosságok lépnek fel, emiatt akadályoztatva érezzük magunkat.
Hogyan segíthetünk tanítványainknak, s hogyan kerülhetjük el, hogy a mi kedvünk is elmenjen? Erre a kérdésre számtalan választ tud adni egy kreatív pedagógus.
Célszerű, ha mindennapi gyakorlatunkban a közvetlen megoldások kapnak teret.
Nézzünk néhány praktikus példát a leggyakrabban előforduló problémák lehetséges kezelésére. Megesik, hogy nincs hegyes ceruzája, vagy nincs is ceruzája a kisdiáknak. Erre a célra rendszeresítettük ceruzatartóinkat, amibe a felajánlott, megunt, elhagyott ceruzákat tesszük. Ezeket a tartókat a közös polcon helyeztük el. A kisgyerek tud tevékenyen dönteni arról, igénybe veszi-e saját hiánya pótlására. Így nem érzi magát akadályoztatva a tevékenységben, s máris megspórolhattunk egy fekete pontot.
Ha hozzászoktatjuk tanulóinkat a helyzetfelismeréshez, akkor a kreatív megoldáshoz is hozzásegítjük őket. Így valószínűleg az életben is sokkal eredményesebben tudnak majd boldogulni, hiszen kifejlődött az ilyen típusú kompetenciájuk.
Előfordulhat az a helyzet, hogy tanulóink többen nem hoznak felszerelést. Ekkor sem a büntetést részesítjük előnyben, hanem lehetőséget teremtünk egy adott munkaforma alkalmazására.
Tanulási folyamat része: az önálló, páros, csoportos tanulás. A kooperatív módszer alkalmazásával a munkaformák nemcsak változatosak, hanem praktikusak is lehetnek. Ennek a módszernek számos előnyét tapasztaltuk.
A tanulási teljesítménynövekedésben és a motivációban legalább akkora jelentőséggel bír, mint a társas kapcsolatok fejlődésében.
Sokszor tapasztaltuk, hogy rossz társas kapcsolat – kooperatív technikát alkalmazva – optimális együttműködéssé fejlődött és a munkakapcsolatból barátság szövődött.
Zárójelben megjegyeznénk: ismét elmaradhat a fekete pont.
Érdemes újragondolni a házi feladatok szerepét is. A mai rohanó világban gyakran megesik, hogy nem készül a gyermek a következő napi óráira. A szülők nem tudják napi szinten ellenőrizni gyermekük tevékenységét. Így elmaradnak a leckék is. Véleményünk szerint a házi feladat szerepe az, hogy gyakoroljon, vagy új ismeretet rögzítsen a tanuló.
Egy el nem készített leckéért kapott fekete ponttal nemhogy motiváltságától fosztjuk meg végképp a kisgyereket, hanem magától a tanulástól is elvesszük a kedvét.
Mit tegyünk hát?
Próbáljunk meg olyan helyzetet teremteni, hogy diákjaink megoldhassák a leckét! Biztosítsunk időt, helyet, amikor ezzel foglalatoskodhatnak (pihenő időben, szünetben, társalgó helyiségben)! Adjunk differenciált házi feladatot személyre szabottan! Adjunk páros vagy kiscsoportban készítendő leckéket! Adjunk számítógéppel készíthető feladatokat! Adjunk minőségben és mennyiségben eltérő, választható leckéket! Adjunk szorgalmi feladatokat különböző tudásszinten!
Adjunk érdekes leckét!
Lehet házi feladatot adni napi, vagy heti rendszerességgel. Ha egy héten egyszer ellenőrizzük a leckét, azt is megszokják a gyerekek.
Az elkészült feladatokat minden esetben ellenőrizzük és jutalmazzuk! Beszéljük meg azt is, hogyan érezték közben magukat a gyerekek! (Aki nem készíti el a leckét, sajnálni fogja, hogy nem kap jutalmat, s legközelebb jobban odafigyel saját dolgaira.)
Ezzel elérjük célunkat: a kisgyerek gyakorol, szokássá válik a leckekészítés, pozitív megerősítést kap a jutalommal, örömét leli a munkában, és személyisége is jó irányba fejlődik.
Ne féljünk újításokat bevezetni! A gyerekek hamar megszokják az új rendet. Ha nem válik be valamelyik eljárásunk, bátran keressünk egy hatékonyabbat helyette!
Végezetül be kell látnunk, hogy saját munkánk gyümölcsét úgy élvezhetjük jobban, ha alkalmazkodni tudunk jelen társadalmunk sok-sok apró problémájához, melyek nap, mint nap az iskolapadban csapódnak le.
Felesleges bosszankodni és a büntetések láncolatán gondolkodni! Helyette koncentráljunk a probléma valódi megoldására, keressük azt az utat, ami előre visz!
Ehhez garancia a hivatását szerető, megújulni képes, problémaérzékeny pedagógus személyisége.
Debreceni Ágnes és Dr. Horváthné Lázár Gabriella tanítók,
az Alkalmazott Oktatástan TUDÁSKULCS programjának két nagyon eredményes pedagógusa
