Nem is lehet jó nap az, amikor nincs matekóra

Van egy igen érdekes, 2014-es interjú, amelyet talán még nem olvastál. Kovács Erikával, a Városmajori Gimnázium fantasztikus matematikatanárával készítettek, annak alkalmából, hogy nemrégiben megkapta az MIT* kitüntetését, az Inspiráló Tanár Díjat (Inspirational Teacher Award).

Mindenképp szeretném megosztani ennek az üdítően inspiráló és pozitív interjút, mert az az álmom, hogy kizárólag ilyen pedagógusokkal legyenek tele az iskolák.

Íme néhány részlet a cikkből.

Erika több díjat is kapott már, a legnagyobb sikernek mégis azt érzi, ha a gyerekek jókedvűen mennek be az órájára. Kötelességének érzi, hogy gondozza a tehetségeket és minden diákjával megszerettesse a matematikát. Van, hogy péntek éjjel háromkor is matekpéldákat old meg, és a villamoson találja ki a legjobb feladatokat a diákoknak.

Kovács Erikával nem olyan egyszerű megbeszélni egy találkozót mostanában. A tanárnő májusban megkapta a világ egyik legnagyobb presztízsű egyeteme, az MIT kitüntetését, az Inspirational Teacher Award-ot (Inspiráló Tanár Díjat), amit diákok jelölése alapján osztanak ki különösen inspiráló középiskolai tanároknak. Ezen a héten pedig Ericcson-díjat kap, ami matematika- és fizikatanárok szakmai kitüntetése.

Mégsem ezért nehéz vele találkozni: „Most a tizenkettedikes diákjaim az elsők. Készülünk az emelt szintű szóbelire, és ilyenkor olyan vagyok, mint az ügyeletes orvos. Ha szükségük van rám, akkor rögtön ugrom.”

Végül kedd délután találkoztunk a Városmajori Gimnáziumban, amikor éppen volt egy lyukasórája hatodik órában. Ezután viszont következett még hetedik-nyolcadik órában egy szakkör, amit ő tart. A diákok itt nem kapnak jegyet, és egyáltalán nem kötelező járniuk erre. Mégis tizenhét jelentkező volt csak aznap, hogy hosszan a délutánba nyúlóan matekfeladatokat oldjanak meg Kovács Erikával.

Nem a táblánál áll. Ezzel pedig közelebb is kerültünk ahhoz, miért tartják őt jelenlegi és volt tanítványai közül sokan életük egyik leginkább inspiráló tanárának. Sőt, ebből derül ki igazán, mert jól látszik, hogy a gyerekek között sokkal természetesebben érzi magát, mint amikor elkezdünk beszélgetni erről az egészről.

Volt tanítványa, az MIT PhD-hallgatója Perczel János jelölte a díjra. Ő így mesél a tanárnőről: „Kovács Erikától a matematika szépségének, élvezhetőségének és fogalmi tisztaságának értékelését tanultam meg a technikai részleteken túl. Figyelemre méltó és inspiráló Erika precizitása és az, hogy minden órájára még hosszú évek gyakorlata után is készül.”

És nagyjából ezt mondja magáról ő is. „A tehetséggondozás nem a versenyekre való felkészítést jelenti, a versenyeredmény csak a hab a tortán. A tehetséggondozás a gondolkodás megtanításáról szól.” Saját számonkérési módszereiről pedig azt mondja: Arra vagyok kíváncsi, mit tudnak a diákok, nem arra, hogy mit nem.

Nem csak matekfakultációsokat tanít, vannak osztályok, akiket rendesen végigvisz hetediktől kezdve, vagyis bőven találkozik olyanokkal is, akiket nem annyira érdekel a matematika. „Minden tanárnak alapvető feladata egy ilyen iskolában, hogy a saját tantárgya irányába motiválja a gyerekeket, mutassa meg a szépségeit és a buktatóit. Egy fiatal akkor tudja kiválasztani, hogy mivel akar foglalkozni, ha alaposan meg tud ismerkedni a választékkal.”

„Nekem a legnehezebb azt kijelenteni valakiről, hogy biztosan nem tehetséges. Amíg a gyerekek a kezeim között vannak, igyekszem addig motiválni őket, amíg mondjuk azt nem mondják, hogy köszönöm tanárnő, nincs szükségem több matematikára, én jogi karra megyek.”

Nem szereti viszont a tanári nagymonológokat. „Ha valakit le akarsz szúrni, annak másfél mondatba bele kell férnie.” Azt mondja, a személyes példamutatás fontosabb. 27 év tanítás után a mai napig ugyanúgy felkészül minden órára. Nem késik, vagy ha igen, azért elnézést kér. A dolgozatokat mindig igyekszik a leghamarabb, lehetőleg a következő órára kijavítani. A diákok pedig ezt látják rajta, és ők is így kezdenek el viselkedni.

Tantermének falán Pólya Györgytől származó részletek vannak A gondolkodás iskolája című könyvből, de megmutatja kedvenc Kopernikusz-idézetét is: „Aki megtalálja azt a munkát, amelyet a legszívesebben végez, annak soha nem kell dolgoznia életében. Legyen szerelmes abba, amit csinál, és a siker megjelenik, mert ha szereti, amivel foglalkozik, az megszűnik munka lenni

Én így vagyok a munkámmal. Imádom – mondja, amiből már könnyebben megértjük,  mi kell ahhoz, hogy valaki – akinek egyébként van családja és a szó hagyományos értelmében vett élete is  – péntek éjjel még középiskolás matematikai feladatokat oldjon meg.

A MIT-kitüntetésen kívül egyébként kapott már MesterM-díjat és Bonis Bona: A nemzet tehetségeiért-díjat is. A legnagyobb sikernek mégsem ezeket tekinti. A siker az, hogy a diákok jókedvűen jönnek órára. Volt olyan szülő, aki azzal jött oda hozzám a ballagáson, köszöni azt, hogy a gyerekei azt mondták, nem is lehet jó nap az, amikor nincs matekóra.”

A teljes interjú itt található: Arra vagyok kíváncsi, mit tudnak a diákok, nem arra, hogy mit nem

Csapatommal azon dolgozunk, hogy egy épelméjű oktatást hozzunk létre, melyet csak ilyen elkötelezett, hivatástudattal rendelkező, lelkiismeretes pedagógusokkal együtt tudunk megvalósítani!

Barátsággal,
Gaján Éva, elnök
Alkalmazott Oktatástan

*MIT: Massachusetts Institute of Technology; a világ egyik legnagyobb presztízsű egyeteme

2 thoughts on “Nem is lehet jó nap az, amikor nincs matekóra”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.