Az iskola megöli a kreativitást?

Sir Ken Robinson (író, szónok, tanácsadó, egyetemi professzor) rendkívül megindító és inspiráló előadása az oktatási rendszer és a kreativitás kapcsolatáról, a kreativitás és az intelligencia sokszerűségéről.

Ezt a beszédet mindenkinek meg kell hallgatnia! Átütő erejű! Egyszerűen olyan mértékben kemény, és egyben nagyon igaz, hogy többször is libabőrös lettem, miközben hallgattam. A szívem legmélyéig hatolt, és közben hol sírtam, hol nevettem, aztán megint sírtam és újra nevettem, hogy a könnyeim is kicsordultak.

Rövid részlet a beszédből:

Egy új könyvön dolgozom, a címe “Megvilágosodás”, ami egy interjúsorozatra épül olyan emberekkel, akik elmesélik, hogyan találták meg a tehetségüket. Nagyon érdekel, hogyan jutottak odáig az emberek.

Igazából egy beszélgetés indított el egy nővel, akiről talán sokan nem is hallottak: Gillian Lynne. Hallottak róla? Néhányan igen. Koreográfus, akinek a munkáját mindenki ismeri. Ő csinálta a Macskákat és Az Operaház fantomját. Csodálatos nő. Én a Királyi Balettintézet elnökségének tagja voltam Angliában. Gillian és én ebédeltünk, és megkérdeztem, hogyan lett táncos.

Azt felelte, hogy amikor iskolába járt, reménytelen volt. És az iskola a 30-as években írt a szüleinek, hogy nem tud figyelni, hogy tanulási zavarai vannak. Nem tud figyelni, izeg-mozog. Ma azt mondanánk, hiperaktív, nem? De a 30-as években ezt még nem találták fel. Még nem volt elérhető állapot. Az emberek nem tudták, hogy lehetne nekik ilyen.

Mindenesetre elment egy specialistához. Egy tölgyfaborítású szoba volt, ahová az édesanyjával érkezett, és a kezein ülve kellett maradnia 20 percig, amíg az anya lánya, Gillian iskolai problémáiról beszélt. Hogy a kis 8 éves Gillian zavarta a többi gyereket, mindig késett a házi feladataival. Végül a doktor odaült Gillian mellé és azt mondta: „Meghallgattam, amit anyukád mondott, és szeretnék kettesben beszélgetni vele.” Azt mondta: „Várj itt, nemsokára jövünk.”

Kimentek, és otthagyták őt.

De mielőtt kiment, bekapcsolta a rádiót, ami az asztalán volt. És ahogy kiértek, azt mondta az anyának, hogy csak álljon meg, és figyelje őt. Amint elhagyták a szobát, ő azonnal felpattant, és mozgott a zenére. Nézték őt néhány percig, majd a doktor azt mondta: „Mrs Lynne, Gillian nem beteg, hanem táncos. Vigye őt tánciskolába!”

Ekkor megkérdeztem, mi történt ezután, és azt felelte: „Anya elvitt a tánciskolába. El sem mondhatom, milyen csodálatos volt. Besétáltam egy szobába teli olyan emberekkel, mint én. Akik nem tudtak ülve maradni. Akiknek mozogni kellett a gondolkozáshoz. Volt ott balett, tap, jazz, modern, kortárs.”

Felvételizett a Királyi Balettintézetbe, szólista lett, csodálatos karriert futott be a Királyi Balettintézetben, és miután végzett, saját társulatot alapított, Gillian Lynne Dance Company névvel, találkozott Andrew Lloyd Webber-rel. A nevéhez köthetőek a történelem legsikeresebb musical előadásai, millióknak okoz örömet, és multimilliomos.

Valaki más begyógyszerezte volna, és azt mondta volna, hogy nyugodjon le.

Én személy szerint mélységesen egyetértek Sir Ken Robinson-nal! És Ön, kedves Pedagógus! Ön mit gondol arról, amiről a professzor úr beszél?

Szeretettel,
Gaján Éva, elnök
Alkalmazott Oktatástan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.